Beszélgetés Bene Tamás fotóssal, aki a különféle szakmákban való tapasztalatszerzés, és az extrém sportokon keresztül jutott el ahhoz, hogy az alkotás öröméből hivatást kovácsoljon.

Tomival 6 évvel ezelőtt egy családállításon ismerkedtünk meg. Az akkori életünk mindkettőnknek megváltozott, én a mozgásban, majd később a személyiségfejlesztésben mélyedtem el, Tomi pedig egy hobbynak induló szerelemből, mára már hivatást kovácsolt magának. Amikor megláttam első publikált fotóit, láttam bennük valami igazán egyedit. Beszélgetésünk alatt érintettük korunk legnagyobb problémáit is, mint például a torz önkép, a szűrőkön át látott valóságnak hitt hazugságokat.

Érdekes meglátások, s ami nagyon fontos: egy őszinte férfi gondolatai. Kellemes olvasást kívánok!

• Mesélj egy kicsit magadról! Ki is az a Bene Tomi?

Egy egyszerű kis családból származom, s azt tudom mondani, hogy viszonylag átlagos gyerekkorom volt, jó barátokkal körülvéve. Mindig is imádtam az akciófilmek világát, a jó sztorikat, és ezt kerestem a saját életemben is, kipróbálni nem hétköznapi dolgokat. Ez hozta magával a fotózást is, hogy mindaz, amit csinálok, átélek, azt meg is lehet örökíteni. 

Az egyik legjobb barátommal ha nosztalgiázunk, akkor csodálkozunk rajta, hogy egyáltalán túléltük a gyerekkorunkat, hiszen óriási baromságokat csináltunk - például úgy ugráltunk fejeseket a zsilipről, hogy Ő nem tudott úszni. A gondolkodás akkoriban nem volt az erősségünk.

• Innét ered az extrém sportok iránti szerelem is?

Édesapám a közeli reptéren dolgozott, ahol 10 éves koromban volt életem első repülése sportrepülőgéppel, ami nagyon meghatározó volt számomra. Madártávlatból láthattam a házunkat, úgy, hogy pár másodperc erejéig még irányíthattam is a gépet - ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a repüléshez szeretném, ha lenne valami közöm a jövőben. Ez aztán elhúzódott, mire lett belőle valami, hiszen a repülés nem egy olcsó sport, de végül siklórepülésbe kezdtem.

• Mi a különbség az ejtőernyőzés és a siklórepülés között?

Ezt a kettőt gyakran összekeverik, de amíg az ejtőernyőzésnél egy repülővel visznek fel a magasba és onnét ugrasz ki, addig a siklóernyővel dombokról, hegyekről indulunk. 

2008-ban egy tandemugrást követően autodidakta módon kezdtem bele a siklóernyőzésbe. Vettem az interneten egy siklóernyőt, és a helyi dombokon elkezdtem kaszkadőrködni, majd miután egy erős szélben is kimentem gyakorolni, amikor egyáltalán nem szabadott volna, és felrepített, majd földhöz csapott, akkor már megfordult a fejemben, hogy nem ártana valami tanfolyamot is elvégezni. Bekerültem egy csapatba, és együtt mentünk tanulni.

• Mit kaptál ettől az egésztől?

Ez egy hatalmas álom volt és egy nagyon szép fejezete az életemnek. Elmondhatom, hogy láttam úgy repülni sast, hogy a hátát láttam és nem a hasát, úgyhogy azt gondolom, hogy ez egy elég ritka perspektíva. Belsőleg is profitáltam belőle, hiszen sokszor átlendített engem olyan dolgokon, amikor valamit meg kellett tennem az életben, és ugye olyankor van az emberben egy kis gát, félelem, és olyankor mindig az szokott eszembe jutni, hogy egy domboldalról, ha le merek ugrani hátamon egy darab ronggyal úgy, hogy nem tudom mi lesz a következő 5 másodpercben, akkor nehogy ezt már ne merjem meglépni. Egy komoly tartást és önbizalmat adott. Egy olyan dolog volt, ahol csak magamra számíthattam.

• Mi volt a szakmád ezalatt a korszakod alatt?

Eredetileg karosszérialakatos vagyok. Ugye elég nehéz, amikor abban a korban kell eldönteni, hogy mit is akarunk kezdeni a jövőben, amikor egyik nap még a matchboxon játszik az ember, meg a haverokkal kergetőzik, aztán másnap pedig döntse el, hogy mi akar lenni az életben. Így aztán az autóipar mellett döntöttem édesapám inspirációjára, még akkor is, ha nagymamám szerint nagyon szép pincér lettem volna. De voltam bolti eladó, biztonsági őr, virágkötő és kőfaragó is. 

Igazából minden tapasztalásnak és tudásnak hasznát tudom venni, mert úgy gondolom, hogy egy ügyeskezű férfi milliókat tud spórolni a saját háza tájékán is, ha sok mindenhez ért, úgyhogy ez nekem nagyon fontos.

• Itt már akkor megjelenik az alkotás iránti vágy. Közeledünk a fotózáshoz.

Igen, és egyébként már anno az íjászkodás során készítettünk felvételeket, majd ugye az ernyőzéskor is felvittem a telefonomat és azzal próbáltam fotózni a magasból, de mostanra már úgy tűnik valóban a hivatásommá vált ez a fotózás. De a szereléseket nem hagytam teljesen abba, nyári szezonban kerékpárokat javítok a műhelyemben.

• Mit jelent Neked a fotózás?

Szeretem megmutatni másoknak azokat a pillanatokat, amiket átélek. Először én is mindenevő fotós voltam, mára már úgy érzem, az ész nélkül kattogtatós korszakomat kinőttem. Egyre jobban nyitok a videókészítés irányába is, ugyanis tetszik, ahogy egy történetet össze tudunk rakni a rövid felvételek által, majd egy hozzáillő zenével megszerkesztve a néző is át tudja érezni mindazt, ami a mondanivalója a filmnek, hiszen az érzelmeket folyamatában is meg tudjuk vele mutatni. 

Az esküvőzés nem az én profilom, de a múltkor egy ismerős párnak elvállaltam, hogy kisvideót készítek a nagy napjukról, és amikor azt a visszajelzést kaptam, hogy a férj és a feleség is végig könnyes szemmel nézte a felvételeket, akkor azt gondoltam, hogy ettől nagyobb elismerés és dicséret nem kell.

• Mi az, ami a legjobban megfogott?

A portréfotózás. Nagyon sok mindent ki lehet hozni az emberből, feltéve, ha vevő rá, de persze nekem ez a feladatom, hogy elérjük azt a szintet, amikor meg tudja mutatni azt az arcát, amit látni akarok. Ehhez idő kell. Szerintem ezért vékonyjég, amikor valaki időhöz köti a fotózást, hiszen sokszor volt olyan, hogy 30-40 perc után engedett fel az alany, és utána lehetett őszinte képeket csinálni, na most, ha én megszabom, hogy 30 percig fogom fotózni, akkor nem biztos, hogy elégedettek leszünk a végeredménnyel - legalábbis én biztos nem. 

Szerintem ezt a szakmát sem szabad csak a pénz miatt csinálni, ez sokkal többről szól, ha nincs benne a lélek, akkor nem ér semmi.

• Mit az, amit nézel egy portréfotózás során az alanyon?

Igyekszem azt kihozni belőle, ami Ő, de ehhez Ő is kell. Amikor elkezdi tanulni az ember, általában ismeretségi körben indul a dolog, vagy fotós oldalakon hirdetések által, és ide általában lányok jelentkeznek. Emiatt már jó pár barátot majdnem elveszítettem, ugyanis az első gondolata ilyenkor mindenkinek az, hogy én csajozni megyek, mert ez így van benne a köztudatban. Nálam nem erről szól a dolog.

• Milyen hatással volt ez a párkapcsolatodra?

Nekem a Kata volt a legnagyobb inspiráló erő, ugyanis úgy indult a portréfotózás, hogy róla kezdtem képeket készíteni. Nagyon sokat köszönhetek neki, mert nem csupán eltűri, hanem támogat is benne. Nem utolsó sorban egy jó kritikusom, hiszen nagyon jól látja kinek mi áll jól, akár a póz, akár a frizura, ezért nekem tervem, hogy jobban bele szeretném vonni ebbe a munkába, csak földrajzilag jó volna már közelebb kerülni egymáshoz.

• Érdekes a polaritás, ami megjelenik a hivatásod iránti elköteleződésben, hiszen most mindvégig a külsőségekről beszélsz, de számodra az a fontos, hogy az érzelmeket jelenítsd meg, láttasd meg a külvilággal a képeken. Szerintem ez egy nagyon nagy erény, főleg a mai világban, ugyanis az egy dolog, hogy van egy nagyon jól beállított kép, de valóban mit is ér, ha nem jön át a belső kisugárzás. Nélküle olyan üres az egész. Igaz?

Így van. Én ezt a mai modern világ negatív hozadékaként tartom számon, hogy nagyon sok embernek nagyon torz az önképe, ami egy fotózásnál azonnal megmutatkozik. 

Főleg a fiataloknál látom ezt, akik megszokták már, hogy alapból szűrővel fényképeznek, más látószögből, és amikor aztán csinál róluk valaki egy normális képet, akkor meg vannak döbbenve rajta, hogy ki van a képeken. Nekem ez valamilyen szinten nagyon félelmetes, hiszen elviszi őket a torz kép és nem azt látják valóságnak, amikor odaállnak a tükör elé, hanem azt, amit egy bizonyos szögből kitekerve, megszűrőzve, átszínezve látnak. 

Erre aztán jön a sok like és komment, hogy de szép vagy, milyen jól nézel ki. Ez szerintem nem, hogy önbizalmat ad, de egy akkora önbizalomhiányt generál, főleg, ha eleve nem rossz az alapanyag, de mégsem tudja magát elfogadni a valóságban, és a megszerkesztett képei mögé bújik nap, mint nap. Nekem ezzel fotósként nehéz mit kezdenem, főleg úgy, hogy egy másik generációhoz tartozom.

• Férfiakat is szoktál fotózni?

Igen, és őszintén szólva velük sokkal egyszerűbb. Ha már valaki eljut odáig, hogy rászánja magát egy fotózásra, akkor szabad a pálya, persze más a helyzet, amikor a családi békesség kedvéért áll a lencse túloldalára. Előfordult már, hogy a hölgy egyenesen a fodrásztól jött, csini ruhában, a férfi pedig egy melegítőben. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy amennyiben neki ez megfelel, akkor én a hozott anyagból dolgozom. Emberekkel nagy kihívás dolgozni.

• Mi az, amitől szerinted jó nő egy nő?

Úgy gondolom, hogy a külső nem elég. Csináltam már fotókat egy szuper csajról, de hiába voltak jó adottságai, mégsem jött elő az a nőiesség. 

Szerintem nem elég, hogy csak külsőleg legyen valaki igényes magára, belsőleg is rendben kell lenni, mert ez is rögtön kijön a képen. 

Nekem ez nem csupán a fotózás szempontjából fontos, hanem a való életben is. Nem fog meg pusztán az, hogy valaki jól néz ki. Valakinek ez jól megy, de nekem ez a világ nem jön be. Fontos, hogy legyen egy olyan személyisége, egy kisugárzása, egy olyan intelligenciája, ami megfog és amihez tudok kapcsolódni.

• Pároddal jelenleg távkapcsolatban éltek. Mondanál erről még néhány gondolatot?!

Érdekes az élet, mert volt régen egy olyan kapcsolatom, ami pont emiatt ért véget. Katával elég nemzetköziek vagyunk, hiszen a Felvidékről származik, én ugye Magyarországon élek, de Olaszországban ismerkedtünk meg. Régen a szomszéd faluba is lusta voltam csajozni menni, de számomra érdekes tapasztalás az, hogy mit ki tud hozni az emberből egy olyan társ, illetve mit meg tud mozgatni a szerelem. 

Nyilván hosszútávon ez nem egy olyan jó dolog, úgyhogy dolgozunk a helyzeten, de jelenleg még azt érzem, hogy szeretnék Neki teret adni arra, hogy megtalálja önmagát. Meglátjuk, mit hoz a jövő, én nyitott vagyok a változásokra, és a világ túl nagy ahhoz, hogy egy helyben toporogjunk. 

Hálás vagyok Tominak, hogy a földrajzi távolságokat legyőzve, s bár online formában, de ez a beszélgetés létrejöhetett, és azt gondolom, hogy az őszinteség által, ismét értékes gondolatokkal gazdagodtunk. 

A sorozat folytatása 2022. augusztus 30-án várható.

Addig is olvassátok az előző részeket, ha már megvolt, akkor böngésszetek az oldalon, ha pedig bármi kérdés felmerül, ne tartsátok magatokban, keressetek bizalommal!

Köszönöm a figyelmet!

A sorozat további részei:

1.rész - /február 22./

2.rész - /április 26./