A Tábor
A Tábor.
Tavaly tavasszal elindult egy csodás kezdeményezés, ami most már hagyomány lett, és bízom benne, hogy még sokáig az is marad.
A hosszú évek alatt megszerzett tudásomra építkezve megálmodtam egy felnőtt tábort.
Nem koppintás, nem hókuszpókusz, hanem csupa olyan dolog, ami által az ember a hétköznapjaiból kiszakadva, a külvilágot lecsendesítve maga körül elindulhat az önismeret rögös útján, és olyan dolgokat tanulhat, ami a mindennapi életében majd hasznára válik.
Két generáció együtt, összezárva 3 napon keresztül, hiszen a résztvevők többnyire 30-55 év közötti életkorúak minden alkalommal. A tavaszi tábor az -ébredés- nevet kapta, az őszi pedig az -elengedést-. A táborok dinamikáját tekintve a természet ereje is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mi kerekedik ki abból az együtt töltött időből.
Táborom alapkoncepciója az volt, hogy minden nap legyen tudatos mozgás is a programok között, ami egymásra épül a három nap alatt. Indultunk most is egy átmozgatással, péntek délután pedig kihasználva a napsütést a többórás önismereti blokk után túrázni mentünk, majd egy kis intervall edzéssel folytattuk.
Szombat reggel 8 órakor dinamikus jógával indítottuk a napot, ami többekben hatalmas energiákat mozgatott meg. Ekkor hangzott el az a mondat is, hogy: ,,én még ilyet korábban soha nem éreztem edzés közben''. Nosztalgia számomra ez az óratípus, mert a pandémia alatt stabilan az órarendem része volt, s bár még az online időszakban volt, akikkel őriztük ezt a lángot heti szinten, de a későbbi visszatérés sokaknak nehézkes volt, így ez az óra már csak időszakosan jelenik meg, vagy pedig ilyenkor a táborban. Mindig megállapítjuk, hogy az egyik legintenzívebb és legnagyobb tudatosságot követelő mozgástípus, ami figyelmet is kíván az embertől. Más, mint egy köredzés, ahol tudod a gyakorlatot, és aztán 1 percig csinálod, s közben nem kell jelen lenni. A dinamikus jóga igazi mindfulness is, mert ha elkalandozol, egyből elveszíted a fonalat, pedig, ha igazán beleadja magát valaki, akkor olyan flow élmény élhető át, ami beragyogja még a holnapot is. Szerencsére vannak olyan emberek, akiknek ezt az érzést át tudtam adni az évek során, de akadnak sokan olyanok is, akikkel egyáltalán nem tudtam megszerettetni ezt az órát, sőt, a világból is kifutottak volna, csak ne kelljen ilyen komplex órát abszolválniuk. Szombat délután az idő még kedvezett egy sétának, így az edzést a sétával összekötve ismét a szabadban végeztük. Vasárnap reggel egy kis funkcionális edzéssel indítottuk a napot, amit az éjszakába nyúló hosszú mély beszélgetések után is becsülettel végig csináltak a lányok. A mozgásos fejezeteinket vasárnap délután egy mozgásterápiás gyakorlattal indítva, mindfulness-szel folytatva, végül pedig SMR hengerezéssel zártuk.
A mozgás hivatásszerűen 9 évvel ezelőtt indult az életemben. Az egyetem mesterképzésétől elbúcsúzva döntöttem úgy, hogy valami teljesen mást szeretnék tanulni. Nem álltam meg az alapképzésnél, 5 éven át tanultam folyamatosan, ami által úgy érzem egy komplex szemléletet sikerült kialakítanom. Sokan nem is tudják mennyi munka, idő, energia benne van ebben.
Egy érdekes és egyben a szomorú valóságot tükröző jelenséggel találtam magam szemben a tábor alatt, amikor megkérdezték tőlem, hogy amúgy én ezeket az edzéseket láttam-e valahol, vagy magamtól találom ki, tanultam valahol ilyesmit is? Aki már személyiségfejlesztőként ismert meg, nehéz elképzelnie, hogy a két szakmát én párhuzamosan tanultam hosszú éveken keresztül. Sajnos a mai világ tele van azzal, hogy mivel a csapból is az folyik, hogy bármi lehet belőled, csak hinned kell benne, így holnaptól bárki edzővé is válhat, mert épp úgy döntött. Egy jó marketing és már minden sínen van, az pedig a fogyasztót kevésbé érdekli, hogy áll-e tudás a szolgáltatás mögött. Én is gyakran tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy amikor valaki ,,csak edzeni,, akart jönni, és én észrevettem hiányosságokat a mozgáskultúrájában, akkor a segítő szándék nem ért célba, mert komfortosabb volt olyan helyre menni inkább, ahol nem nézik hogyan csinálja az adott gyakorlatot, és nem elemzik ki 2 perc mozgás után, hogy valószínű pl. a core-izomzata gyenge, vagy a csípő mozgástartománya nem megfelelő, és ezzel nem elég heti 1 alkalommal csoportos órára menni, hanem napi szinten néhány gyakorlattal foglalkozni is kellene a problémával. Persze van ellenpélda is, amikor valaki hálás volt azért, hogy x év edzőterem, meg különféle csoportos órák után végre valaki rájött, hogy miért fáj a dereka.
Ezek a tapasztalások is folyamatosan tanítottak, edzettek lelkileg engem is, mára sokkal elfogadóbb tudok lenni, és elfogadom, hogy csak annak tudok segíteni, aki akarja is a változást.
Régebben bántott, hogy számos panaszt hallgattam a fájdalmakról, és ha a segítségemmel sikerült akár azonnali javulást is elérni, de ha nem volt kitartó a kliens, akkor a fájdalom többnyire visszatért, és el kellett engednem a megmentő szerepet, hiszen azt mindenkinek magának kell megértenie, hogy havi 1 csoportos óra nem oldja meg a problémáit, sőt, a testtudat kialakítása is nehéz ekkora kihagyásokkal. Nem volt könnyű ebből kilépnem, de ma már őszintén tudom azt, hogy ez nem az én felelősségem. Ezek a megélések sokat segítettek a személyiségfejlesztő hivatásomhoz is.
Táborunk fő célja az önismeret mélyítése.
Nagyon sokan a táborban találkoznak először azzal, hogy mit is jelent ez, a tükör, a konfrontáció ereje, az önreflexió képességének kialakulása.
Felemelő érzés másoknak átadni, tanítani mindazt, ami az én életem része közel 10 éve már.
És itt ismét jön a fontos megjegyzés, hogy ez sem abból áll, hogy veszek egy kártyapaklit, meg látok valahol egy gyakorlatot, akkor holnaptól már segítő foglalkozású vagyok. Hiszem és vallom, hogy minden segítő szakembernek a legnagyobb kincse és legfontosabb kompetenciája, hogy a saját önismeretében folyamatosan mélyüljön, hiszen elméleti dolgokkal nem lehet hitelesen segíteni annak a másik embernek, viszont minél tapasztaltabban, őszinték vagyunk önmagunkkal szemben is, annál jobban képesek vagyunk kapcsolódni azzal a másik emberrel. Persze, ha ezt ő is akarja.
Szenzációs dolgokat éltünk meg ismét együtt ezalatt a 3 nap alatt. Vannak visszatérő táborozók, akiknek már 2. vagy 3. táboruk velem. Örülnek, várják azt, hogy mit tudnak majd hazavinni. Számomra a legfontosabb célja mindennemű foglalkozásomnak, hogy olyan dolgot tanuljanak, tapasztaljanak az emberek, amit persze nagyon jó, ha átélnek velem, de tudják kivinni a mindennapokba, és ott élni általa egy más minőségben. Nem jó az irány, ha valaki függőséget akar kialakítani az emberekben azáltal, amivel foglalkozik. Nekem az a célom, hogy ne csak ezt a 3 napot várja valaki az év felében.
Sokkal inkább arra törekszem, hogy itt tanuljon önmagáról olyan dolgokat, amit a következő 6 hónapban javára, minőségi fejlődésre tud használni. Utána persze ismét jöhet a tábor, a kapcsolódás, és a további fejlődés.
És, hogy mit is csinálunk az önismereti részek során a táborban? Különféle módszerek segítségével beszélgetünk, játszunk, és hagyjuk, hogy az érzelmek mellett az energiák is dolgozzanak. Nehéz írni arról, hogy mi történik ilyenkor, hiszen sokszor maguk a résztvevők is csodálkoznak, hogy mennyire nem a véletlen műve, ahogy egy-egy feladatban mit kapnak, vagy az, hogy kivel kapcsolódnak. S bár látszólag teljesen különböző emberek találkoznak, mégis számos helyen van metszéspont a sorsokban, s ezáltal az, hogy mit kell egymástól tanulniuk. Ezért van hatalmas ereje a csoportoknak.
Én pedig, mint vezető, mint ,,tolmács'', estleg kódfejtő vagyok ott velük maximális figyelemmel, és érzékeléssel.
Idén tavasszal más helyet kapott a családállítás is a táborban, ami ismét hatalmas megélés volt minden résztvevő számára. Ez az, amit tényleg át kell élni.
Nem lehet elmondani milyen zseniális és tűpontos tud lenni a ,,mező''. Amikor ugyanazt a szófordulatot használja az egyik képviselő, mint akit ,,játszik'', vagy épp a macska jön be kintről és csak annál az embernél fekszik le, akinél a megoldás van, de akár az is, hogy miért éppen abban az állításban veszi észre a kulcsfontosságú képviselő, hogy a plüssmacinak mintha vérezne a nyaka, pedig az a varrás ott volt már korábban is.
A három napban az a legszebb, ahogy minden felfűződik egy szálra. Ahogy pénteken elindul az önismereti téma, és minden foglalkozásban egyre jobban bontakozik ki, és akár a harmadik napra konkrét válaszokra is lel az egyén önmaga, és a társai által. Ezt kézzel nem lehet megfogni, de szerintem az emberi élet ettől különbözik minden mástól, hogy ilyenre képes. Ezt a képességünket kellene minél jobban fejleszteni, ápolni és tisztelni magunkban.
A traumák, az életünk során átélt és belénk kódolt negatív dolgok formáltak mindannyiunkat, sőt, még azok is, amiket nem közvetlenül mi magunk éltünk át, de a saját életünkre bizonyos mértékben hatással tudunk lenni. Kár ezt elszalasztani.
Hálás vagyok, hogy ezt a tábort megvalósíthattam immár harmadik alkalommal, és bízom benne, hogy az évek előrehaladtával minél több ember lelki jólétéhez is hozzá tudok majd tenni a személyiségem, a tudásom, az energiáim által.
Az, hogy én ma itt tartok ahol, az 10 év kemény munkájának köszönhető, és nem gondolom továbbra sem azt, hogy ,,készen vagyok''. Nem állok meg, megyek előre, és a remény ott van, hogy érdemes, hogy van miért.