FÉRFI LÉLEK - 1. rész
Beszélgetés Bródy Norbert színművésszel, s a színészmesterség tanárával.
A 'férfi lélek' cikksorozatom ötletét Norbi ihlette, mégpedig egészen különös módon. Január közepén a Győri Nemzeti Színház ajtajában a perifériámon azt vettem észre, hogy valaki elejtett valamit, majd szóltam, és ekkor nagy meglepettségemben pont Norbi volt az. Illedelmesen megköszönte, majd mindketten bementünk a színházba. Eléggé cserben hagyott a reakcióidőm, mert egy szót sem szóltam hozzá, pedig a Puskásban is imádtuk Szepesi György szerepében, de nem sokkal korábban néztük meg a Padlást is, ahol a hangjáért egész családunk nagy rajongással volt. Utólag jöttem rá, hogy ezt éppenséggel el is mondhattam volna Neki, hiszen a dicséret, a pozitív megerősítés minden életkorban különösen jóleső érzés. Másnap vettem a bátorságot, hogy ezt megírjam egy Messenger üzenetben, majd ismerősök is lettünk a közösségi oldalon.
Az idővonalán egy picit görgettem, amikor egy érdekes posztra bukkantam, ami csupán 4 sorból állt, de nagyon megfogott:
A kedvesség nem flört.
A figyelem nem szerelem.
A csend nem harag.
A könny nem gyengeség.
Egyből hozzá is szóltam a megosztáshoz, ugyanis már jó ideje foglalkoztatnak a jelenkorban összemosódott férfi és női szerepek, az, hogy mennyire nyomják rá a bélyeget korunk társadalmi elvárásai arra, hogy igazán meg tudja élni mindkét nem a saját szerepeit, valamint, hogy ki tudjon teljesedni akár nőként, akár férfiként. S nem utolsó sorban, hogy ez miként befolyásolja emberi kapcsolataink minőségét. Az akkori hozzászólásom:
Nagyon szomorú, hogy generációk (és sajnos, hogy már többes számot kell mondani) nőnek fel az eszement fogyasztói társadalom nyomása alatt azzal az attitűddel, hogy a férfi szerepek közül a "Vadász" és a "Lovag" egybemosódik. Hova tovább, ez sajnos csak rosszabb lesz, mert nem lesz minta családokon belül sem, ahonnét tanulni tudná a most növekvő generáció a saját neméhez tartozó szerepeket. És nyilván nem kell magyarázni, hogy ugyanez a helyzet a női "Madonna" és a "Kurtizán" keveredésében is. Ehhez aztán jön a határtartási probléma kérdésköre...pedig milyen csodás alap lehetne egy igazi férfi-nő közötti barátságnak, ha ezek a dolgok a helyükön lennének az emberekben. Az utolsó sor pedig a kedvencem!
Ma sem gondolom máshogy, és valóban az utolsó sorban látom az egyik legnagyobb elfojtást a férfiaknál. A fiú nem sírhat, mert az nem neki való, minden egyes fájdalom ,,katonadolog,, és társai. Letiltott és elfojtott érzésekkel élni az életet olyan, mintha az épp forrásban lévő vizet akarnánk visszaszorítani a fazékba.
Egy idő után utat talál magának, vagy épp az utolsó cseppig is elpárolog, de megmarad a vízkő majd a fazék alján. Minden egyes elfojtásunk valahol mélyen ott lapul bennünk, s egy ideig vár, mint egy szunnyadó vulkán, aztán egyszer csak kitör. Számos tudományos vizsgálat bizonyítja mára a pszichoszomatikát is, hogy testi tüneteink nagy része egy válaszreakció a lélektől. Amint leírtam a közösségi oldalon ezt a véleményemet, egyből jött az ötlet ehhez a sorozathoz, s mivel Norbi általi dolog ihlette, ezért evidens volt számomra, hogy megosztom Vele az ötletemet, illetve felkérem arra, hogy legyen az első riportalanyom.
Nagy örömömre igent mondott, s egyből alátámasztotta azon gondolatokat, hogy Ő valóban máshogy lát és gondolkodik, és szintén úgy érzi, hogy erre kellene ösztönözni az emberiséget.
Volt egy nulladik találkozás, vagyis őt idézve egy ,,álriportunk'', amikor elmentünk egyet kávézni, ahol kicsit meséltem neki a munkámról, tanulmányaimról, valamint betekintést adott saját életútjába is. Kicsit kettős érzéseim voltak, ugyanis ekkor nem csupán szakmai minőségben szerettem volna ezen a találkozáson részt venni, pontosan azért nem, mert nem akartam kielemezni az életét. Ugyanúgy a cikket megálmodva sem azt akartam írni, amit én gondolok, hanem ahogy Ő látja a dolgokat. Ez a találkozás segített hozzá ahhoz, hogy láthassam, milyen irányba érdemes majd elvinni a következő beszélgetést. Másodjára megtörtént az eredeti riport, de beszélgetésünk elég hamar átment egy mélyebb megnyílásba, és majdhogynem úgy éreztem, hogy egy ezer éve tartó baráti beszélgetést folytatunk.
Férjemet idézve, aki szerint 'Zsuzsi nem csak nézi, de látja és érzi is az embereket' számomra nem volt akkora kihívás, hogy bizonyos tekintetben a sorok mögé kelljen látnom, ebben a beszélgetésben viszont nem voltak elrejtve a gondolatok.
Az továbbiakban beszélgetésünk egy kivonatát olvashatjátok, használjátok ön- és társismeretre. Jó munkát...!
- Mire vágyik a férfi lelke?!
Megbecsülésre, kiteljesedésre. Arra, hogy felszínre hozhassa belső motivációja által keletkezett impulzusokat. Ugyanakkor a szeretetre, figyelemre, törődésre.
- Minden szakma valamilyen szerepet ölt ránk, s pontosan ezért különféle helyzeteket élünk meg a szakmánk által, szakmánkon belül. Sokszor kell szembenéznünk akár az árnyékunkkal is, és Norbi ugyebár színész, s tudjuk, hogy egy színdarab számos karaktert követel. Kíváncsi voltam arra, hogy mennyire viseli meg egy-egy szerep, hogyan hat lelkileg, nehéz-e kiszállni az adott szerepből az előadás végén?!
Akkor jó egy alakítás, ha teljesen bele tud bújni a színész a karakterbe. Minden jellemvonásával együtt. Voltak nehéz szerepeim, de talán azokat volt nehezebb lelkileg feldolgozni, amikor épp magánéletben is hasonló dolgokon mentem keresztül. Ilyenkor minden egyes előadás feltépte a sebeimet, és az érzés újbóli átélése nehezítő körülmény volt. Egyik ilyen karakter volt például A. P. Csehov - Sirály c. drámájában Medvegyenko szerepe.
- The show must go on... - igaz?
Így van, attól, hogy én magam alatt voltam, vagy vagyok - az előadásoknak menni kell. A sebeimet pedig később tudom csak nyalogatni. Az viszont, hogy egy csomó tulajdonságot meg kell jeleníteni a színpadon gyógyító hatással is bír.
- Mi van akkor, ha az árnyékoddal kerülsz szembe bizonyos személyiségjegyek kapcsán? Felfogható számodra akár pszichodrámaként is egy-egy produkció?!
Abszolút.
- Hogy vészelted át a pandémia alatti lezárásokat, hiszen színház sem volt?!
A pandémia alatt ért véget egy párkapcsolatom. Megmutatkozott, hogy valóban lakva ismeri meg az ember a másikat, s mivel a vírushelyzetet megelőző időszak jócskán a pörgésről szólt mindkettőnk életében, így a hirtelen jött bezártságot bár próbáltuk, mégsem tudtuk együtt átvészelni. Ezen felül amennyire tudtam, feltaláltam magam otthon is, kertes házban élek, ahol mindig van tennivaló, s az egyik hobbymnak élve töltöttem a mindennapokat. Szeretek átépíteni, barkácsolni - így a hosszú kényszerszabadság ennek kellő teret adott.
- Mitől férfi a férfi?!
A nőtől. /nevetés/ Ahogy már említettem, hogy szerintem mi az, amire a lélek vágyik, véleményem szerint mindaz szükséges ahhoz is, hogy a férfi, férfi lehessen. Mindemellett fontosnak tartom az egzisztenciális kérdéseket is. Azt gondolom, hogy a férfiassághoz hozzátartozik, hogy be tudjam biztosítani az anyagiakat, hogy meg tudjak állni stabilan a két lábamon. Ennek párosulnia kell érzelmi stabilitással, mert csak akkor tudja szerintem a férfi kellően megélni a férfienergiáit, amihez aztán kell a nő. Ezért mondtam csípőből, hogy a nőtől, hiszen ketten együtt teljesednek ki igazán. Kell az önbizalom, a hitelesség, az, hogy tudjon hinni önmagában - azt gondolom ezek még a legfontosabb tényezők, hogy férjként és apaként is funkcionálni tudjon egy férfi - én legalábbis így képzelem el.
- ,,Ki az úr a háznál?''- milyennek látod az ideális viszonyokat, alá-, fölérendeltség vagy egyenlőség?
Elsősorban azt gondolom, hogy a férfinak kell hordania a nadrágot. Aztán sokszor beleesünk mi férfiak abba a helyzetbe, hogy annyira meg akarunk adni mindent a nőnek, hogy önkényesen is alárendelődünk. Nekem sajnos az a tapasztalatom, hogy a nők ezt észre sem veszik. Fent vannak magasan, bálványként, egy idő után már természetes mindaz, amit megkapnak, és elfelejtik, hogy a férfiasság fenntartásához ugyanúgy szükséges, hogy megbecsülést kapjunk. Az önbizalom is leépül egy idő után, majd szépen lassan kihunynak a fények. Éppen ezért törekedni kell(ene) az egyensúlyra.
- Fogjuk meg egy másik oldalról ezt az előbb említett hierarchiát. Korunk nagy problémája szerintem, hogy már lassan a csapból is a nők függetlensége, erőssége, amazonsága folyik, ami ideig óráig szép lehet, de szerintem mindkét nem szenved tőle egy idő után. Mit gondolsz, tud egy férfi igazán férfi lenni egy független amazon mellett?!
Azt látom, s előre is bocsánat a nőktől, hogy nagyon sokan a megmentőt akarják játszani. Ezáltal a megmentés által akarnak többek lenni, s kezdetben boldogok is attól, hogy segítenek - ez viszont nem tart örökké. Az a ,,rosszfiú'', aki felkaroltak, aztán szépen lassan az anyjukká váltak, a legtöbb esetben nem tesz semmit a kapcsolatukért, aztán a kezdeti megmentés okozta öröm átváltozik, egyre nagyobb teher lesz a nőnek, és ezért lesz vége a kapcsolatnak.
- Szakmailag én úgy látom, hogy általában egy ilyen kapcsolatból kiszálló nő, legtöbbször még stabilabb páncélt húz magára az érzelmi sérülések ellen is, hatalmasra teszi a mércét, és ezáltal megközelíthetetlenné is válik. Ekkor jön ismét az a kör, amiről beszéltél, hogy a férfi rendeli magát alá a nőnek.
Ez így igaz.
- Erre való a személyiségfejlesztés. /nevetek/ Te hogy látod?!
Tudatosan próbálom élni az életemet, de mindig vannak helyzetek, amik ki tudják billenteni az embert. Mérföldkő előtt állok jelenleg, és a sok-sok elmélkedés, gondolatok, önmagammal folytatott párbeszédek után eljött az idő, hogy lépjek.
- Mit üzennél az embereknek?
Van egy nagyon jó kis gondolatsor, sajnos nem tudom, hogy kinek a tollából származik, de én ugyanígy gondolom:
Ez a baj ma a világgal: senki sem mondja ki, hogy valójában mit érez, inkább magunkban tartjuk. Szomorúak vagyunk, de nem sírunk; vidámak vagyunk, de nem táncolunk és nevetünk, sokszor még csak el sem mosolyodunk. Mérgesek vagyunk, de nem üvöltünk; szeretünk valakit, de nem ölelünk. Miért? Mert valójában mind szégyenkezünk az érzéseink miatt és ez a baj ma a világgal..
Ezt üzenném, hogy ezen dolgozzanak.