Karantén, krízis, önismeret...

2020.09.30

Ennek az évnek a kapcsán sokszor merült fel bennem, hogy vajon az embereknek mi volt a legnagyobb gondjuk mindazzal, ami történt. Ha félretesszük az anyagi veszteségeket, akkor mi volt ami a legnagyobb kihívást jelet(h)ette.

Folyamatos újratervezések sorozata jellemzi az életünket március óta, a mai napig tartó állandó bizonytalanság, kiszámíthatatlanság. Az az állandó mókuskerék, az ördögi körforgások, amibe sajnos maga ez a világ már hosszú évek óta kényszeríti bele az embert, már eleve egy állandó stresszfaktor a mindennapokban, amire aztán pakolódik a többi gond - család, munkahely, stb... Egy ilyen állapotban az ember, mindazt, ami történt, történik márciustól még nehezebben vészeli át, sokkal nagyobb stresszt jelent, hiszen megemelkedik a szintje is, és ha az ember nem tud vele mit kezdeni, akkor ahelyett, hogy az idő múlásával javulna, inkább romlik a helyzet. Az érett személyiség, önmagunk ismerete, hatalmas segítség lehet akár az ilyen helyzetekből való felálláshoz is. Nem változik meg a múlt, nem változnak meg a körülmények, de mi magunk tudunk változni és változtatni. A bennünk végbemenő változások pedig, új minőségeket tudnak behozni az életünkbe, amik által sokkal gördülékenyebben vehetjük az akadályokat. Természetesen sokkal könnyebb az időt azzal eltölteni, hogy mindig csak a külső környezetet/személyeket okolunk (ez általánosan igaz mindenre, nem csak az idei évre), mint megvizsgálni akár a saját érzéseinket, a saját szerepünket abban a helyzetben, amibe kerültünk.

Én is elvesztettem a munkámat márciusban egyik napról a másikra, egy lelki krízisbe kerültem, de néhány napos sebnyalogatás után elkezdtem azon gondolkodni, dolgozni, hogy mit tud nekem adni most ez a szituáció. Rengeteget önismereti munka van az mögött, hogy nem ragadtam benne abban a mély állapotban, ahová akkor kerültem, de úgy érzem ezt az erőt, amit akkor sikerült összeszednem magamból, azt köszönhetem annak is, hogy személyiségbelileg már ott tudok lenni, hogy képes vagyok megkülönböztetni mibe érdemes, és mibe nem az energiát fektetni. Nekem személy szerint, ami a legnagyobb fájdalmat okozta, az a határzár volt. Egyik napról a másikra lettem kizárva Magyarországról, az elmúlt éveimet meghatározó kulcsszemélyek fizikai kontaktusától lettem megfosztva, számos találkozás, akár szakmai, akár családi, baráti - meghiúsult. Bemozgatta Trianont. Bemozgatta mindazt a transzgenerációs fájdalmat, amit az akkoriban élő őseimnek kellett átélnie. És fel volt adva a lecke. Azt gondoltam, hogy dolgoztam vele eleget, de mégsem, hiszen szeptember elején ismét megtörtént. Jött egy akkora pofon általa, ami talán még mélyebbre vitt, mint tavasszal - ebben a témában. Azt gondolom, hogy azért volt mélyebb, ez a mostani, mivel tavasszal még rengeteg egyéb minden volt, amivel dolgoztam magamban, így nem tudtam akkora mélységekig menni, mint most. Hihetetlen milyen szinkronjelenségek is megjelentek azalatt, mikor én ezzel foglalkoztam magamban, micsoda szimbolikus dolgok futottak a háttérben - például a családtagjaimmal. És ezek azok a történések, amiket meg kell éreznie saját bőrén az embernek, hogy megtapasztalja milyen varázslatos is tud lenni az önismeret.

A legfontosabb, hogy nem a múltat akarjuk kitörölni - mert az lehetetlen, viszont a lenyomata, amiket hordozunk magunkban, az érzéseket, ha tudatosítjuk, és képesek vagyunk alázattal elfogadni majd átdolgozni - na akkor lesz változás. Érett személyiség már nem fog állandóan csak rágódni egy történeten, egy eseményen, hanem próbál az mögé nézni, hogy miért azt kapja, amit, miért vele történik mindaz és miért akkor, amikor.