Korunk egyik nagy problémája: őszintén, vagy az Ő szintjén...

Tartja a mondás, hogy kétféleképpen lehet egy emberrel beszélni: őszintén, vagy az Ő szintjén. Ez utóbbi nem feltétlenül jelenti azt, hogy a másikat alábecsüljük, lenézzük. Próbájuk meg ezt a mondást kicsit megvizsgálni az érzelmi intelligencia szempontjából.

Sajnos az EQ szint közötti különbségek a mai világban nagyobb gondot tudnak okozni, mint gondolnánk. Klienseimmel való munkám során is rengetegszer tapasztalom, hogy Ők, akik már valami miatt eljöttek hozzám, a mindennapjaikban rengeteg falba ütköznek kapcsolataikban - legyen szó párkapcsolatról, családról, munkahelyi kapcsolatról vagy barátságról - konfliktusaik nagy része a másik fél érzelmi intelligencia hányadosával kapcsolatos. Akár az empátiahiány, vagy ha csak azt nézzük, hogy mennyire képes valaki az önreflexióra bizonyos szituációkban, mind meghatározza az egyes kapcsolatainkat.

Önismereti kérdésként érdemes megvizsgálni magunkban azt, hogy mi vajon hogy állunk az empátiával?! Elgondolkodtató az a tény is, hogy milyen dolgokban tudunk empatikusak lenni?! Amiben nem tudunk, az vajon miért van?! Meg tudjuk-e vizsgálni a dolgokat más aspektusokból is?! Empatikusak tudunk-e lenni olyan szituációkban is, ahol mi az ellenkezőjét éljük épp át?! Ezekre, ha őszintén tudunk magunknak válaszolni, már az sokat elárul rólunk. Az pedig, hogy a végeredmény számunkra nem egy tetszetős dolog - lehetőséget nyújt arra, hogy változtatni tudjunk.

Az önreflexió hiánya egy érdekes kérdés...kellő önismeret szükséges ahhoz, hogy kialakuljon az önreflexió. Mit jelent ez?! Önreflexió azt jelenti, hogy képesek vagyunk önmagunkat bizonyos helyzetekben egy más szemszögből, ha úgy tetszik kívülről látni, és így értékelni cselekedeteinket, érzéseinket, kapcsolatainkat. Tetteinkben felismerni azt, hogy mi is mozgott be valójában. Emberek vagyunk, hibázunk. Fel tudjuk ezt ismerni? Be tudjuk ezt vallani? Ha kezdetben másnak nem is, de legalább önmagunknak? Azt gondolom, hogy az őszinteség önmagunknál kell, hogy kezdődjön. Sajnos, ha nem ismerjük eléggé önmagunkat, ami azt jelenti, hogy nem vagyunk tudatában a valódi tulajdonságainknak, érzéseinknek,a reális képességeinknek, akkor arra sem leszünk képesek, hogy bizonyos helyzetekben rálássunk arra, hogy hibáztunk.

Nagyon sokszor egyes cselekedeteink csupán hárítások. Hárítjuk vele igényeinket, valódi vágyainkat, szeretetéhségünket és ezáltal fedjük a régi sebeket, traumákat. Nagyon sokszor tudattalanul mozognak egyes cselekvések, melyek azt a célt szolgálják, hogy például a figyelem központjába sodorjanak bennünket, ezzel máris kapunk valamit abból, amire vágyunk, viszont van két fontos és nem elhanyagolható hátulütője. Mindaddig, amíg a mi tudattalan célunk ezzel látszólag teljesült, lehet, hogy a másikat épp ezzel bántottuk, főleg ha a másik félnek nincs kellő rálátása arra, hogy mi ezt miért is csináltuk (ami legtöbbször nincs...), de ha van, az egy nyert ügy, mert segíteni tud nekünk. Ehhez viszont őszintének kell lennie velünk - na de mi van akkor, ha Ő őszinte, viszont mi, a fejletlen önreflexiónk miatt, ezt támadásnak vesszük - ekkor nincs más lehetősége, mint a mi szintünkön beszélnie. Nem utolsó sorban a látszólagos kielégülés azért is buktató lesz, mivel újabb és újabb szituációkba fog minket belesodorni, mindaddig, amíg meg nem értjük, hogy miről is szól a dolog.

Hogy érthető legyen miről beszélek...számos elkésés mögött húzódnak hatalmas mély dinamikák, amikkel érdemes volna foglalkozni. Ugyanakkor beszédes az is, amikor elfelejtünk egy megbeszélt időpontot, elfelejtünk valakit visszahívni... Lehet, hogy nekünk ezek apró dolgok, a másikban viszont valamilyen kárt okozunk mindenképp. Mindaddig, amíg erről nem beszélünk, a saját részünk elfedésben marad, s a tudattalan játszmáinkat addig fogjuk játszani, amíg szépen lassan a kapcsolataink kudarcba nem fulladnak. Legtöbb embernek még ekkor sem tűnik fel, hogy valamin változtatnia kellene.

Sajnos a mai rohanó világban az érzések kezdik elveszíteni az értéküket. Egy smile, egy like - látszólag elintéz mindent, mert még ezt is le akarjuk rövidíteni, időt akarunk spórolni. És igen, akkor hol van az őszinteség. Esély nincs rá. Rengetegen vágynak az őszinte beszélgetésekre. De vajon Ő maguk mit tesznek meg ezért?!

Klienseim tudják, hogy hozzám nem csupán azért jönnek, hogy egy jót beszélgessenek, hanem azért is, hogy az építő jellegű bekérdezésekkel mélyíteni tudjam az önreflexiójukat. Amikor egy fejlesztés során valaki azt mondja, hogy kevés ember tud vele őszinte lenni, akkor én meg szoktam kérni, hogy próbálja meg megvizsgálni, hogy ez miért van. Válaszolja meg Ő. Itt kiderül mennyire ismeri önmagát. Szoktam kérni, hogy gondoljon végig néhány szituációt az életében, hogy mire, hogyan szokott reagálni az emberi kapcsolataiban. Megadja-e Ő mindazt másoknak, amit elvárna tőlük?! Tetszik-e az, ahogy bánik a másik emberrel?! Kívülről nézve mit gondol egyes tulajdonságairól?! Érdekes ugye... miért várunk mástól olyat, amit mi sem vagyunk képesek senkinek megadni. Természetesen az önkutatás során fény derül azért arra is, hogy sok esetben a másiktól az őszinteséget pontosan azért nem lehet elvárni, mert nincsenek egy szinten. Itt pedig az elfogadás az egyetlen, amit tenni tudunk... viszont ami minket illet, nagyon nagy jelentősége van, hogy rá tudjunk látni önmagukra. Amikor a másikban zavar valami, vizsgáljuk meg először, hogy mi, hogy vagyunk azokkal a dolgokkal a saját életünkben.

Amiről még mindenképp érdemes említést tenni az az, hogy gyakori, hogy nem csak a rossz dolgokkal vagyunk így. Sokszor amikor valaki jót tesz nekünk, azt sem tudjuk kellően fogadni. Meglepődünk, ha valaki törődik velünk, a kedvünkben akar járni, egy kedves gesztust küld felénk - és ezt tényleg szándékmentesen. Igen, valóban, ez a mai világban elég gyanús is lehet, viszont higgyük el, hogy vannak még ilyen emberek. Vizsgáljuk meg, hogy mi erre, hogy reagálunk?! Tudjuk-e viszonozni azokat az érzéseket?! Ha nem, miért nem?! Fontos kérdések ezek. Ez nagyban segítheti akár a gyerekünkkel való kapcsolat megértését és megélését is. Hányszor halljuk, hogy akaratlanul is ráhárítanak szülők rengeteg tulajdonságot a gyerekekre, közben ő maguk pontosan ugyanazt csinálják, csak más-más formában. Nos, ez is az önreflexió témaköre volna, hogy ezt meglássuk, beismerjük, és ha valami nem tetszik, változtassunk rajta. Ha pedig nem akarunk változtatni, akkor fogadjuk el, de fogadjuk azt el az összes hozadékával együtt.

Hiszem, hogy sokkal több mindenhez van jogosítványunk, amit irányíthatunk az életünkben, mint sok ember gondolná...ehhez viszont egy dolog kell: 

egy jó tükör - ÖNMAGUNK ISMERETE.