Mit tehetünk szülőként, valójában kinek van nagyobb szüksége a személyiségfejlesztésre?! 1.rész

Mindenki a legjobbat akarja saját gyermekének, de mi az, amivel mégis át tudunk esni a ló túloldalára, tudattalanul megfosztva olyan dolgoktól, melyek a későbbiekben akár ártani is tudnak?!

Nem rossz dolog rálátni olyan dolgokra, amivel azt gondoljuk, hogy segítünk, de ugyanakkor mégis hosszútávon az ellenkezőjét érjük el vele a valóságban.

Egy mini-cikksorozatot indítok arról, hogy miben tudunk szülőként segíteni, hogy a gyermekünk hatékony felnőtté váljon.

Sokszor esünk túlzásokba a kész játékok megvásárlásával, aztán a fejünket fogjuk, hogy mégis minek adtunk ki annyi felesleges pénzt egyes dolgokért (igen, önmagában már ez is egy beszédes, önismereti lehetőségnek tekinthető, hogy ezt miért tesszük), hiszen már pici kortól egy zacskó csörgése, a papírzsebkendő darabokra tépkedése, az éppen elérhető dobozokból való ki-be rakodásban sokkal nagyobb örömét tudja lelni a gyermek, mint a már előre eltervezett cselekvésekkel egyes játékszerekkel.
Ez azért van, mert a gyereknél a kreativitás a játékban tud kifejezésre jutni, és így a saját ötleteinek a megvalósításában szerzi az örömét. Ennek a fontossága abban rejlik, mert általa tanulja meg, hogy mit kezdjen az idejével, megtanul hinni abban, hogy a kész játékszerek és a multimédiás kütyük nélkül is tud vidám és kielégítő élményeket szerezni magának. Mindazok a cselekvések, amiket a saját ötleteiből merítve csinál, megszabadítja őt a teljesítményelvárástól, amit mi felnőttek nyomunk rájuk akaratlanul is már pici koruktól (itt megint egy újabb önismereti lehetőség számunkra), átéli az önmagáért végzett tevékenység örömét - amit felnőttként már csak irigykedve nézünk mennyire természetes, ösztönből jövő ez nekik (de nekünk is van lehetőségünk ezt /újra/tanulni), továbbá megtapasztalja a saját erejét és ügyességét (felnőtteknél is micsoda gond az önbecsülés kérdése, és hol is kezdődne, ha nem ott, hogy rálátunk saját magunk képességeire...).

Aki kreatívvá válik, az többnyire az is marad, az pedig, hogy az idő múlásával felnőttkorra a szocializáció, és a társadalom ezt kiben mennyire nyomja el, fojtja bele, az megint egyéni kérdés, viszont gyakorlás és mély önismeret útján visszahozható. De vajon miért is van akkora fontossága a gyerek jövőjét nézve annak, hogy a kreativitása és a fantáziája kifejezésre juthasson?
Akiben kellően kialakul ez a képesség, annak serdülőkorban sincs szüksége a hétköznapok szürkesége és unaloműzés miatt pótcselekvésekkel kompenzálva menekülni, hiszen feltalálja magát a mindennapokban.

A személyiségfejlődés szempontjából a gyerekkor az egyik kulcstényező, és szülőként ebben nagy szerepünk van. A gyerek tükör, és elsősorban magunkba kell néznünk, hogy igazán meg tudjuk őket érteni. Természetesen kell a korlát, kellenek a határok, kell tudnunk szülőként határozottságot képviselni, hogy mi az, ami egészséges keretek között belefér a kreativitás kiteljesedésébe, hiszen azért nem állhat a feje tetejére a világ.
Az, hogy nekünk több türelemre van szükségünk, például a fent említettek kapcsán, az szintén rólunk szól. Igen, könnyebb, és gyorsabb megoldás az okoskütyüt a kézbe nyomni, mint hagyni, hogy szabadon alkosson, de hosszútávon sokkal kifizetődőbb az, ha önmagunk türelmét fejlesztjük, megtanuljuk beosztani úgy az időnket, hogy legyen elegendő arra, hogy ,,partnerek,, lehessünk abban, amit épp csinál, és ne csak folyton fussunk, beleveszve a 21.század mókuskerekébe.
Igen, ebben rejlik fejlődésünk egyik kulcsa.
Te meg tudod ezt tenni?!

A cikksorozat további részei:

2. Az érzelmek szabad kifejezése

Folytatás hamarosan...