Beszélgetés Széchenyi Krisztián táncművésszel, a történelmi Széchenyi család egyenesági leszármazottjával.

A legnagyobb magyar testvérének, Széchenyi Pálnak a szépunokájával - Krisztiánnal - beszélgettem: családi mintákról, házasságról, apaságról és a férfi szerepekről.

Krisztiánnal személyesen először 2019-ben, Az Ország Gerinctornáján találkoztam, ahol Ő konferált fel a színpadra, majd utána többször volt szerencsém Őt látni a színpadon különböző szerepekben, hiszen grófi rangja mellett a Varidance nagyszerű táncművésze. A cikksorozat megálmodása után nagyon szerettem volna, hogy az egyik részben megszólíthassam. Megtiszteltetésnek érzem, hogy elvállalta, arról nem is beszélve, hogy már a riport elején egyből kiderült, hogy nagyon jól választottam alanyt.

Beszélgetésünk egy kivonatát fogadjátok és olvassátok most szeretettel. Tanuljatok, inspirálódjatok, töltekezzeteket! 

• A Széchenyi család történetéről számos leírást olvashatunk ma már nem csak a történelemkönyvekben, de az interneten is, ahol elég részletes mélységekig ismerhetjük meg a felmenőid életét. Mennyire ástad bele magad ezekbe a transzgenerációs történetekbe, illetve, hogy jelennek meg ezek a minták a jelenben?

Édesapám sokat mesélt a családunkról, de sajnos semmi olyan új dolgot nem tudott mondani, ami már ne lenne a nyilvánosság előtt feltárva. Talán, amiről már annyira nem beszélnek, hogy a későbbi leszármazottak, mint például a nagyapám, a kitelepítés éveit átélte, azt a kort, amikor a nemesi rangokat elvették, s bár előtte a kormánynak dolgozott fordítóként, ezt a szálat később elvágták. Családunk férfi tagjai nagy nőcsábász hírében állnak, ezt a mintát nagyapám is vitte tovább. Az egyik legismertebb szóbeszéd az elődeim magánéletéből, hogy Széchenyi István mindig a férjes asszonyokra vetett szemet. Ez a minta nálam megtört, mondhatjuk, hogy a kivétel erősíti a szabályt, ugyanis most már családos emberként nekem a család és csak a feleségem jöhet szóba. 

Visszatérve nagyapámra, róla azért hallottam olyat, hogy egy színésznő kedvéért repülőt bérelt, és a Balaton felett ezer rózsának a szirmait szórta szét - akkor még tudtak udvarolni és volt is rá financiális háttér.

• Te hogyan viszed tovább az udvarlási mintákat?

Most, ha itt lenne a feleségem, akkor ezt hitelesebben alá tudná támasztani, de azt gondolom, hogy mindig próbáltam követni ezt az udvarias, kifinomult stílust, és ha megérdemli a hölgy, akkor piedesztálra emelem. Feleségemmel is ezt próbálom mind a mai napig, de azt gondolom, hogy én régen is ilyen voltam, nekem nem jött be a ,,hello, kérsz egy kólát?,, stílus, hanem én megadtam a módját nem csak az udvarlásnak, hanem úgy alapvetően minden emberi kapcsolatomnak is. Szerintem rendkívül fontos dolog, hogy egy férfi, legyen egy nővel úriember, és ugyanúgy más élethelyzetekben is. Persze vannak szélsőséges esetek, de egy szintet tartanunk kell önmagunkkal és embertársainkkal szemben is. Tartani kell a határokat. Én így próbálom élni az életemet, próbálok hű és méltó lenni nevemhez is.

• Mennyire volt meghatározó a családi név és a rang az életedben?

Vannak komoly elvárásaim önmagammal szemben, de ugyanakkor a név is kötelez. Mióta már felnőtt lettem és felelős döntéseket kellett hoznom az életben, azóta még inkább meghatároz ez az egész, ugyanis duplán kell átgondolnom a döntéseimet. Mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy ezt megtehetem, mint Széchenyi Krisztián, illetve megtehetem-e, mint SZÉCHENYI Krisztián. Nekem ez mindig fontos volt, és a döntéseimben mindig jelen van.

• Hogy jött a tánc?

Mondhatjuk úgy, hogy kiskoromtól egy nagy szerelem, hiszen 4 évesen kerültem közel a néptánchoz. Balatonfelvidéken nőttem fel, és az ottani amatőr táncegyüttesbe korán bekerültem, mondhatni családi mintára, ugyanis nagybátyám is táncolt. Későbbiekben az volt a vágyam, hogy az akkori Honvéd, ma már Nemzeti Táncegyüttes tagja lehessek. Igazából pályaválasztás előtt állva nem tudtam, hogy mit válasszak, ezért idegenforgalom- és vendéglátást kezdtem tanulni. Egy ,,véletlen,, kapcsán a Balaton partján sétálva tudtam meg, hogy másnap a Táncművészeti Egyetem néptánc szakára lesz felvételi, ami csak 4 évente indul. Vesztenivalóm nem volt, elmentem, viszont majdnem sarkon fordultam, amikor megtudtam, hogy 2 napon át tart majd, ugyanis mi pont akkor költöztünk és nem akartam cserben hagyni a családomat. De végül meggyőztek, hogy maradjak. Felvettek, és onnantól kezdve egyenes út vezetett ahhoz, hogy táncművész legyek.

• Mit jelent Neked a tánc?

Igazából mindig is az életem volt. Ez volt a hobbym, a szórakozásom, ez volt, amibe a bánatomat belefojtottam, amiben az örömömet leltem.

• Mennyire tudod megélni a férfi energiákat a tánc által?

Abszolút. A néptánc és ez a stílus, amit mi a Varidance együttesben képviselünk, az maximálisan lehetőséget ad, viszont úgy gondolom, hogy bármilyen táncban ezt meg lehet élni, de kell hozzá maga az egyén, egy kiállás, megjelenés, mellyel meg tudja mutatni az ember a férfiasságát. Számomra ez a kevert stílus, amiben mi otthonosan mozgunk, ez teljesen testhez álló, illetve ami még sokat ad, azok a különböző szerepek.

• Melyik volt a kedvenc szereped?

Nagyon sok darabunk volt már, és sok feladat, nehéz lenne kiemelni konkrét kedvencet, mert mindegyikben volt valami, amit nagy kihívás volt megformálni úgy, hogy férfias is legyen, de legyen benne mindaz, amit a karakter megkíván, vagy ha gyerekdarabról van szó, akkor ne legyen túlságosan ijesztő sem - ilyen volt például a Varázsló szerepe az egyik előadásban. Nem volt egy túl kedves karakter, sőt, gonosz volt, de mégis nagyon szerettem. 

Vőlegény szerepben nagyon jól érezem magam, hiszen ez hozzám közel álló karakter, de ugyanakkor játszottam már szívtiprót is több darabban, ahova bele tudtam csempészni önmagamból nagyon sok személyiségjegyet.

• Mondhatjuk akkor úgy, hogy a szerepek által a színpadon meg tudod élni azokat az árnyékrészeket, amik a korábban már említett transzgenerációs minták kapcsán hozzád tartoznak?

Lényegében igen. És nem érzem azt, hogy ezek el lennének bennem nyomva, mert ha nem is olyan mértékben, mint a felmenőim, de voltak dolgok, amiket megéltem. Balatonon nőttem fel, és szerencsésnek érzem magam, hogy még az akkori bulik világát tudtam megtapasztani, ugyanis mi jókat tudtunk szórakozni, volt egy szerető baráti körünk, és határokon belül, de mégis hosszú éjszakákon át élveztük a nyári partykat. Sajnos ez a mai világból hiányzik, én nem érzem, hogy bármiről is lemaradtam volna, mindezek mellett én viszont mindig is családcentrikus ember voltam. Szüleim korán elváltak, édesapám meghalt, anyukám nevelt. Az Ő szeretete és odaadása adta azt az érzést számomra, hogy szeretnék korán családot alapítani, 25 éves koromra én már gyereket akartam, egy olyan feleséget, aki jóban rosszban mellett áll - nem akartam a szüleim mintáját követni, olyan példát akartam mutatni a gyerekeimnek, ahol máshogy nőnek fel, mint én és már ezeket az értékeket tudják vinni tovább. Sajnos az élet máshogy alakította a húszas éveimet, de később berobbant az életembe Petra, felgyorsultak az események, mellette megtaláltam azt a fantasztikus társat, akivel mára már 2 csodálatos gyermekünk is született.

• Mennyire változott meg az életed a gyerekek születése után?

Nem vett el belőle semmit, nem fogott vissza, nem lett az, hogy úristen´ teljesen átalakult, viszont gyökereiben megváltozott, ugyanis a gyerekek hoztak egy olyan érzést az életembe, amit azelőtt bár édesanyámtól láttam, ahogy hozzám és testvéreimhez viszonyul, de ezt megélni, megérezni teljesen más. Mikor megszülettek, minden arra irányult, hogy Ők élvezzenek elsőbbséget. Például annak idején nem tudtam volna elképzelni sem, hogy én kertes házba költözzek, a gyerekek születése után viszont nem volt kérdés, hogy a betondzsungel helyett ezt válasszam. Ilyen szempontból tehát sokat változott, de teljesen pozitív irányba.

• Hogy hatott a párkapcsolatotokra a gyerekek születése?

Sokan mondják, hogy két út van - vagy megerősíti, vagy elgyengíti a kapcsolatot a gyerek. Nálunk szerintem erősítette. 7 éve vagyunk együtt a feleségemmel, és a mai napig azt tudom mondani, hogy kölcsönösen szerelmesek tudunk lenni egymásba. 

Mai napig úgy nézek rá, mint egy Istennőre. Persze, vannak fárasztó részei a szülői létnek, de aztán jönnek azok az impulzusok, amik minden nehézséget felülírnak - ahogy látod a gyerekek kis arcát, ahogy mosolyognak, ahogy örülnek.

• Feleséged is táncos. Ez előny vagy hátrány, hogy mindketten ugyanabban a szakmában vagytok? Fontosnak tartod a közös érdeklődési pontjaitok?

Igen, Ő jó pár évvel később végzett az egyetemen mint én, de mindketten hivatásos táncosok vagyunk. 

Azt gondolom, hogy egy kapcsolaton belül a legfontosabb, hogy kommunikáljanak a párok, és itt nem csak a problémák megbeszéléséről van szó, hanem arról is, hogy alapvetően tudjanak úgy együtt lenni, hogy ne csak arról szóljon a társalgás, hogy elmeséljük egymásnak a napunkat és utána pedig ülünk egymás mellett és nincs miről beszélgetni. 

Nyilván egy táncos életében ritkán fordul elő a monotonitás, de még ha elő is fordulna, akkor is fontos, hogy ne csak a munkánkról beszéljünk, hanem, hogy tudjunk együtt nevetni, kikapcsolódni, úgyhogy mindenképpen fontosnak tartom a kapcsolódási és érdeklődési pontokat, vagy azt, hogy találjunk együtt újakat. Kísérletezni, hogy mi az, amit idáig egyikünk sem csinált, de szívesen kipróbálnánk együtt. Számomra a kommunikáció nagyon fontos, és rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a feleségem egy nagyon okos és értelmes nő, és úgy érzem, hogy én nem léteznék nélküle. Az, ahogy viszi a háztartást, helytáll anyaként, feleségként és példaértékű ahogy összetartja a családot.

• Mit gondolsz, mi egy férfi fő feladata az életben?

Ha ezt a kérdést egy 20-30 évvel ezelőtt kérdezték volna meg valakitől, akkor biztosan azt válaszolják rá, hogy a férfi dolga, hogy eltartsa a családot, tehát az anyagi biztonságot megteremtse. Na most ez a mai világban is nagyon fontos, de szerintem inkább az, hogy egy olyan védelmet biztosítson a családjának, és ez nem feltétlenül fizikai erejéből fakadó védelem, hanem sokkal inkább az érzelmi biztonság megteremtése a szeretet által. 

Azért, hogy az a család, az a feleség, az a gyerek azt érezze, hogy a férfira mindig lehet számítani.

Szerintem ez a legfontosabb feladata, hogy ilyen módon tartsa össze és óvja a családot, mindamellett, hogy az anyagi dolgok is fontosak. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy más világot élünk, hiszen a nők is ugyanúgy dolgoznak, amíg régen háztartásbeliként élték az életüket, az mára átalakult, ami nem biztos, hogy minden esetben csupán létszükséglet miatt, hanem azért is, mert egy nőnek ugyanúgy szüksége van arra az érzésre, hogy fontos lehessen - még az anyaság mellett is. A kreativitás kiteljesedése, a vágyai megélése, az élethez való elvárásait meg tudja teremteni és ki tudjon benne teljesedni. Azt gondolom, hogy itt jön képbe ismét a férfi, hogy azt a stabil érzelmi alapot megteremtse a családnak, ahol aztán mindenki jól tudja magát érezni, és erre nagyon oda kell figyelnie, hogy ne csak hobby-apuka és hobby-férj legyen. Gondolok itt olyanra, hogy ne csak annyit csináljon, hogy hazaesik munkából, aztán csak megsimogatja a gyerek fejét, megpuszilja a feleségét és ,,jajj, fáradt vagyok szívem, ledőlök´´, hanem aktívan vegye ki a részét a család életéből. Nem lehet indok, hogy valaki fáradt. Ha egy anyuka beteg, akkor is el kell látnia a gyereket, akkor miért lennének az apának más kiváltságai. Ezen felül én nem tekintettem soha feladatként ezekre a dolgokra, nekem ösztönből jön, de ha másként nem tudja valaki megélni, akkor vegye feladatnak, amit bármi áron is, de el kell végeznie.

• Ha picit félretesszük a gyerekeket, szerinted mitől működik jól egy párkapcsolat?

A kommunikáción kívül, amit már korábban említettem, szerintem 

a szexualitás egy kulcsfontosságú dolog egy kapcsolatban, hogy az jól működjön és mindkét félnek kielégítő legyen a minősége és a mennyisége is, ezen felül pedig az, hogy éljenek meg együtt olyan dolgokat, amik a nehéz hétköznapokon át tudja őket segíteni. 

Ez utóbbinál nagy hangsúly van azon, hogy EGYÜTT. Mindent megbeszélve, átbeszélve, közös döntések, ha kell, akkor kompromisszumok és a problémákat nem a szőnyeg alá söpörgetve, hiszen a kis dolgok egy idő után nagyra nőnek és akkor már sokkal nehezebb rajtuk túllépni, mintha egyből azt mondja valaki, hogy ezt most beszéljük meg.

• Ezek szerint Nálatok ez működik?! 

Igen, hálistennek´!

Én pedig hálás vagyok Krisztiánnak, hogy ezeket a csodás gondolatokat megosztotta velem, azt hiszem, hogy példaértékű mindaz, ahogy a családjával éli az életét, és kívánom, hogy a fentiek után ha valaki tükröt érzett, ne féljen elindulni a személyiségfejlődés útján, hiszen van, akinek ösztönből, az átélt minták ellenkövetéséből adódik meg mindaz, hogy így tudja élni az életét, vannak, akiknek pedig a traumák által saját maguknak kell megszerezni. Így vagy úgy - a végeredmény egy olyan élet, melyben jó és megéri élni.

A sorozat folytatása 2022. június 28-án várható. 

Addig is olvassátok az előző részt, ha már megvolt, akkor böngésszetek az oldalon, ha pedig bármi kérdés felmerül, ne tartsátok magatokban, keressetek bizalommal!

Köszönöm a figyelmet! 

A sorozat további részei:

1.rész - /február 22./